Az interjú persze sikeresen ment. Imádtak, de te ebből is csak annyit láttál, hogy egész rendesek voltak, és nem biztos, hogy felvesznek.

Amikor megérkeztél a hatalmas épület bejáratához, hirtelen nem értetted, hogy mit keresel te ott, de ahelyett hogy negatív érzésekre pazaroltad volna az energiád, igyekeztél a legjobbat adni magadból, mert ez volt a nagy lehetőség.

Egy fiatal nő kísért be az irodába, amelyben a kedves hangú fiú ült. Fiatal volt, nagyjából a korodbeli lehetett. Azonnal felismerted a hangját, amikor halvány mosolyt engedett meg az irányodba, és udvariasan köszöntött. Kezével az asztalával szemben elhelyezett vendégszék felé intett, miközben megkért, hogy foglalj helyet. A mozdulat finom és lovagias törődésként érintett nem pedig, ahogy a leendő főnököd fogadna.

Felemás haja szokatlanul elütött az elegáns megjelenésétől, de ahelyett, hogy feldúlta volna az elegáns megjelenést, inkább kiemelte azt. Amikor a szemébe néztél, hogy válaszolhass a kérdéseire, észrevetted hogy a tekintete éppen olyan felemás, mint a haja de nyugalmat árasztó. Ez segített a legjobb formádat hozni a beszélgetés közben. Azonnal érthetővé vált, hogy miért az ő feladata lett a toborzás.

Te nem hitted, hogy megkapod a munkát, mert habár megdicsérte a képességeidet és bevallotta, hogy most még biztosabb benne, hogy te vagy a megfelelő a pozícióra, te csak azt a részét hallottad meg a beszélgetésnek, amikor bevallotta hogy jobb lett volna, ha angolul is jobban beszélsz. A vezérigazgatónak szüksége lehet tolmácsra, amikor külföldre utazik.

Ez beigazolta, hogy nem saját magának keresi az asszisztenst.

Néhány nap múlva azonban felhívott és érzelemmentes hangján közölte, hogy tiéd a munka.

Mára ez már történelemnek tűnik. Ahogy bevonultál a hatalmas automatikusan nyíló üvegajtón, még voltak kételyeid, de az első nap után már csak azt tudod, hogy ezt most jól akarod csinálni. Habár nem minden ment simán, elhatároztad, hogy idevaló akarsz lenni. Nem a fizetés miatt. Habár az is elég hívogató…

Hazafelé tipegsz a magassarkúban, ami inkább elegáns, mint kényelmes, és azt kívánod, bárcsak hoztál volna magaddal váltócipőt. Az utca végéig érni is szörnyű hosszadalmasnak tűnik. Egy kocsi lassít le melletted az utcán, és halkan megdudál.

Erőt veszel magadon, és elhatározod, hogy forduljon fel a perverz. Hátra sem nézel, csak sétálsz tovább. Próbálsz nem tudomást venni a sajgó lábaidról, és úgy sétálni mintha nem is fájna. De az az autó nem tágít. Azután türelmetlenül ki s kiabál az ablakon.

     - Akkor most beszállsz vagy nem? - azonnal megállsz, amint felismered a hangját. Ez az egyik osztálytársad hangja. Azt hittem, hogy sosem látod többé. 

Ahogy ránézel hamar eszedbe jut, hogy ha beszállsz, nem kell végig gyalogolnod a buszig, és aztán haza. De aztán felidegesít a tudat, hogy pont ez a pukkancs járt erre. 

     - Te meg mit keresel itt? 

    - Láttam hogy felvettek a céghez, ahol dolgozom és gondoltam hazadoblak - mondta, félvállról. Valami elfacsarodott benned, amikor meghallottad, hogy hol dolgozik. 

     - Mégis mióta dolgozol ott? 

     - Nagyjából… 18 éves korom óta - nevetett, de nem volt hajlandó bővebben elmagyarázni, amire kíváncsi voltál - Akkor beszállsz vagy nem?

Már néhány a éve a cégnél dolgozott, amiről álmodni sem mertél volna, ha nem ők kerestek volna fel. Érdekelt volna, hogy miért és hogy mit csinál… De közben idegesített ez a fennhéjázó stílusa. 

 

Végül úgy döntöttél, hogy 

 

Beszállsz a kocsiba >> 

Nem szállsz be a kocsiba >>