Kényelmetlenül mocorogtál az ülésben és mindenképpen tudni akartál minden részletet, mégis úgy gondoltad, hogy neki kellene magyarázkodni. Mégiscsak ő vett fel… Miért akarna haza hozni? Vagy miért volt olyan tahó, hogy nem köszönt amikor nagyon jól tudta, hogy te is ott dolgozol?

Végül eldöntötted, hogy hallgatsz, és vársz.

Még csak az hiányozna, hogy túl izgatottnak tűnj, miközben kérdéseket teszel fel. Hiszen hidegen hagy ez az alak. Óvatosan ránéztél, de nem merted sokáig bámulni, nehogy észrevegye.

Mostár nem tűnik olyan kisfiúsnak az arca mint korábban, és így nem tudsz ellazulni. Talán jobb lett volna busszal menni. Legszívesebben a lélegzetedet is elfolytanád, olyan kellemetlen, hogy még mindig nem szólalt meg. Végig ilyen csöndben lesz??

Mikor már kezdesz beletörődni, hogy semmit sem fogsz megtudni tőle, végre megszólal.

      - Ez volt a legjobb a ruhád? - nézett végig rajtad. 

      - Miért, mi bajod vele? - kérdezted, és képzeletben hozzátetted, hogy; Talán nem elég drága? De végül nem mondtad ki. Végülis mégiscsak hazavisz. 

      - Már csak egy szemüveg hiányzik, hogy úgy nézz ki, mint egy titkárnő - röhögött fel, és habár az előbb még felháborított, most elmosolyodtál. 

      - Személyi asszisztens vagyok, Bakugo - mondtad, próbálva legyőzni azt a kis mosolyt a szád szélén. 

      - Hogy kerültél a céghez? Még csak néhány napja keresnek valakit arra a pozícióra. 

      - Egy kedves hangú fickó felhívott, és azt mondta hogy nagyon tetszik neki az önéletrajzom - mesélted. Ő elhúzta a száját. 

      - Az a felemás rohadék… 

      - Úgy tűnik, nagyon jól ismered - sóhajtottad, és próbáltál ügyet sem vetni arra, hogy rohadéknak nevezte - Miért nem tudok róla, hogy itt dolgozol? 

      - Miért kellene? 

     - Ugyan már. Évek óta az ország egyik legnyagyobb cégénél dolgozol, és meg sem említed senkinek? 

      - Nem volt közük hozzá. A helyzet az, hogy a nagybátyámé az egész és a következő néhány évben nyugdíjba akar menni. Neki nincs utódja, így az unokatestvéremmel kell harcolnunk a cégért, akivel egyidősek vagyunk. Utálom a kis rohadékot. 

      - Miért talán jobban megy neki? - kuncogtál. 

      - Nem - kiabálta és azzal duzzogva lezárta a témát.

Te azon tűnődtél, hogy ki lehet az unokatestvére, és mielőtt átgondolhattad volna, már fel is tetted a kérdést.

      - Ismerem az unokatestvéredet? - kérdezted? Gyanítottad, hogy igen. 

      - Igen - mondta, majd hosszas csönd következett. 

      - Todoroki az? - kérdezted, most már nem hagyhattad félbe a beszélgetést. Ő nem válaszolt, de a vicsorgásából és abból, hogy nem tagadta le, arra következtettél, hogy eltaláltad. 

 

2. fejezet >>